Néhány napja levelet kaptam, amelyben azt írták, hogy Magyarország izraeli bekebelezése tovább folytatódik, bla, bla, de mint minden összeesküvés-elméletben, ebben a levélben is voltak konkrétumok: Táborfalván 4600 fős izraeli hadsereg tartózkodik, családostul, akik egy szót sem tudnak magyarul. Ekkora létszámú betelepülő már komoly nyomot hagy egy településen, ezért miután megosztottam ezt az információt másokkal is, szerdán vonattal leutaztam a helyszínre, Táborfalvára.
Táborfalvára a Nyugati Pályaudvarról indulnak vonatok, és az alig 65 kilométeres távot valamivel kevesebb mint két óra alatt megteszik. Így értem fél egyre a helyszínre, ahol zavarba ejtően segítőkész emberekbe botlottam. A kisbolt eladója még fuvart is szerzett nekem a nem túl távoli, de a falutól 3 kilométerre fekvő "Bázisig". Viszont sem ő, sem az állomás munkatársai nem tudnak külföldiekről, én is csupán egy holland rendszámú autót láttam, amelyben egy roma család utazott.
Vidáman forgattam, a laktanya parancsonokával azonban engedély hiányában nem sikerült on the record beszélgetnem, de az őrnagy azt így is határozottan cáfolta, hogy izraeli, vagy bármilyen más nemzettségű katona tartózkodna Táborfalván, mint magyar.
Értettem, nekem ez hihetőnek tűnt, és forgattam tovább. A levélben jelzett radioaktív jellel ellátott járműveket kerestem, egyet sem láttam, és megerősített őrtornyok sem tűntek fel. Egyre mélyebbre nyomultam a pusztába, körülöttem fácán családok röppentek fel lépteim zajára. Kisvártatva azonban mögöttem feltűnt egy civil személygépkocsi, egy kék Ford Focus, amelyben két In-Kal-os biztonsági ember ült, és felszólítottak, hogy azonnal hagyjam abba a filmezést, és üljek be az autóba, mert az őrnagy beszélni akar velem.
Nem ellenkeztem, de nem ültem be az autóba, jeleztem, hogy visszasétálok. Az autó lépésben mögöttem haladt, majd mikor a laktanyakapuhoz értem, bekísértek, és az előbb még kedves őrnagy már kevésbé kedvesen kijelentette, hogy kihívják a rendőrséget, nemzetbiztonsági ügy lesz abból, hogy videóztam.
Az őrnagy kíváncsi volt azokra a felvételekre, amelyeket készítettem, mondtam, egy gémeskútat filmeztem - tényleg -, azt meg akarta nézni, én meg nem akartam rendőrségi és semmilyen ügyet, ezért megmutattam neki. Felhívta a figyelmemet, hogy ahol forgattam, az honvédségi terület, ezért - mondta tegeződve ismét - nemzetbiztonsági ügy, amit tettem. Hacsak, tette hozzá leereszkedően - nem törlöm ki.
Hiába mondtam, hogy én erről nem tudtam, semmilyen tiltó táblát sem láttam, ő erősködött, ezért ráhagytam. A videót kitöröltem, és letörten távoztam. Az úton visszafelé azonban feltűnt, hogy tényleg semmilyen tiltó tábla sincs, kivéve egy behajtani tilos táblát, amely viszont gyalogosokra nem vonatkozik. (A cenzúrázott - haha - videót később feltöltöm)
Ez a riport sajnos nem arról szól, hogy mi van Táborfalván, hanem arról, hogy egy tíz éve újságíróként dolgozó ember is, milyen amatőr hibákat követhet el a munkája során. Az alábbiakat:
- - Egy laktanyát nem lehet váratlanul megtekinteni, oda előre mindig be kell jelentkezni.
- - Az újságíró magányosan még inkább ki van szolgáltatva, mint ha legalább kétszemélyes stáb van jelen.
- - A hadsereg nem viccel, de nem is mindig mond igazat.
- - Ne hívd ki magad ellen a sorsot, ha egy félig elszívott joint lapul a zsebed mélyén.
