HTML

myreport

utazás, írás, képek, szórakozás

Friss topikok

  • sesztu: sztem tiszta apja. egy barátom meg azt mondta, "olyan kis aranyos narancssárga:)" (2009.04.08. 13:58) Szofi, 24. hét

Linkblog

2009.04.02. 11:10 bohus

Tapolca

 Tamás Bence Gáspár kollégámnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utolsó napjáig visszalévő 13. napon megírja, hogy a jelenlegi kormányfő, mennyire népszerű is volt ragyogásának napjaiban a nők körében.

A cikk megírása előtt Bencének megemlítettem, hogy Gyurcsány akkoriban még egy velvetes kolléganőt, Kalas Györgyit is a táncparkettre cipelte, noha Györgyinek ehhez semmi kedve sem volt, de hát, ilyen ellenállhatatlan volt az akkor még mindenki Ferije. Csak a történeti hűség kedvéért említem, hogy nem a Kuplungban, hanem az A38-ason történt az eset.

A lényeg azonban, hogy Gyurcsány akkoriban valóban olyan figurát alakított, akit a bárpultnál vállon is lehetett veregetni, nekem például egy gúnyos viccre futotta vele kapcsolatban, amit Bence az említett cikkben Bogád Zutyu elmondása alapján a következőképpen rögzített: 

"Igazán közel hozzá azonban csak az MSZP hétvégi rendezvényein lehetett kerülni, Bogád és Bohus kolléga ma már legendás két napot töltött vele és a párt vezetésével Tapolcán, Bogád kolléga így emlékezik vissza:

 

"Először Tapolcán sikerült az akkor majdnem menesztett sportminiszterrel kötetlenül beszélgetni. Akkor kerültek napvilágra az állam számára rendkívül előnytelen ingatlanüzletei, és a szocialista frakcióharag kis híján elsodorta Gyurcsányt. De akkor még Horn Gyula is melléje állt, és a bukás elmaradt. Ezután Gyurcsány levette a nyakkendőjét és szocialista potentátokkal kezdett italozásba, konkrétan pezsgőzésbe."

A program azért maradt emlékezetes, mert Bohus kolléga visszautasította Gyurcsány sörmeghívását, mondván: "Nem fogadhatjuk el, mert tudja, van, akinek pénze van, és van, akinek meg tisztessége". 

Ez tényleg így volt, de Ferenc ezt nem vette rossz néven, legalábbis elég laza volt, így nyugodtan folytatta a pezsgőzést, mi, Zutyuval pedig Kiss Péterrel és Hiller Istvánnal folytattuk tovább a felhőtlen  szemétkedést. Azon az éjszakán azt kérdeztem az először kulturális miniszterré váló Hillertől, hogy milyen tulajdonsága alapján lett éppen ő a kulturális miniszter. Sem akkor, sem azóta nem tudta ezt megválaszolni.

 

Szólj hozzá!

2009.03.29. 13:17 bohus

Szofi, 24. hét

2 komment

2009.03.21. 19:21 bohus

MSZP-kongresszus

 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy ha tényleg ő áll a válság megoldásának útjában, kész félre állni. A tanácskozás nem volt annyira feszült, mint az, amelyen őt választották Medgyessy Péter helyére, ennek ellenére a zárt ülés megkezdése előtt Dobrev Klára személyesen tessékelt ki az ülésteremből.

Igaz, Dobrev Klárával nekünk már múltunk van, ugyanis annak idején azt írtam, hogy Gyurcsány miniszterelnök-jelölő kongresszusán kendermintás kosztümben jelent meg. Később erről a Népszabadságnak azt nyilatkoztaBeszéltem azzal az indexes újságíróval, aki először dobta fel, hogy kendermintás kosztümben jelentem meg az MSZP miniszterelnök-választó kongresszusán. Sikerült elérnie, hogy soha többé nem vehetem fel nyilvánosan a kedvenc ruhámat. Szerintem juharfalevél.

Dobrev Klára régen jófej volt. Alább az Indexnek készített videóm.

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.03.20. 10:49 bohus

Rio de Janeiro, Sao Paulo

 Brazília csodálatos, és örök. Először 2006-ban voltam Fortalezában, és azóta ötször tértem vissza. 2007 őszén bejártam Rio-t, Sao Paulot és Fortalezát.

Az alábbi videó a Maracanában készült. A Fluminense 2:0-ra nyert a város szegényeinek csapata, a Flamengo ellen. Jobbra a Fluminense, a kétharmadát a stadionnak balra felé a Flamengo szurkolói foglalják el. Az alábbi videókat telefonnal: Sony Ericsson W850i-vel készítettem.

Sao Pauloban két hónapot töltöttem 2008 őszén. Állandóan esik az eső, iszonyatos a forgalom, de beleszerettem. A képen a városháza erdősített teteje és a belváros látszik. 

Szólj hozzá!

2009.03.20. 10:17 bohus

Abony

Az abonyi magánállatkertről egy kártyapartnerem mesélt, és ezután vele együtt utaztunk a Budapestől alig 100 kilométerre található zoo-t megnézni. A tulajdonos hobbiból kezdte el gyűjteni az állatokat, kedvencei az oroszlánok, de a 300 állat közül a legnépszerűbb a már most is több mázsás, viszont alig féléves Buborék, a víziló, akiről ezt a klipet készítettem. A vágásban a Mao segédkezett.

Szólj hozzá!

2009.03.18. 15:37 bohus

Kötcse

 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége tavaly, a Balaton déli partján egy meglehetősen leromlott állapotú, de nagy kiterjedésű telket - volt kempinget - szándékoztak vásárolni Kötcsén. Ilyesmi bárkivel megesik, de a politikai téboly odáig fajult, hogy mindenféle összeesküvés-elméletek rajzolódtak ki az adás-vétel kapcsán.

Egyed Petyával forgattunk, és riportot is készítettem. Csak hónapokkal később jutott a fülembe, hogy egy elővásárlási joggal rendelkező vevő Gyurcsányék elől elorozta a telket.

Szólj hozzá!

2009.03.18. 15:31 bohus

Budapest, állóhajó

Nincs, sosem volt, és soha nem is lesz drogmentes a világ. Vannak azonban, akik ennek az álomnak a megteremtésével próbálkoznak, és harcukban semmit nem tartanak elég drágának. A másik oldal a legvadabb dolgokat találja ki, hogy az álmodozók irreális világára felhívja a figyelmet. 

Tavaly a Kék Pont kitalálta a droglátót, ami kiszűri azokat akik drogot fogyasztanak. A szürreális önleleplezésről Maóval forgattunk egy állóhajón.

Szólj hozzá!

2009.03.18. 15:19 bohus

Kincsem Park

A lósport legutóbbi ünnepén a Kincsem Park tervezett eladása, felosztása, beszántása ellen Fábry Sándorral az élen, civilek tüntetést szerveztek a jelenlegi vezetés ellen. A Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója, Vajtó Lajos az eladást tagadta, de az ügy természetesen mégsem ilyen egyszerű.

A 86. Magyar Derby-re Egyed Petyával mentünk ki forgatni. Később Vajtó a riport miatt beperelt.

 

Szólj hozzá!

2009.03.13. 11:42 bohus

Bécs

Az Egyesült Nemzetek Szervezete tíz éve úgy döntött, hogy a világot 2008-ra kábítószermentesíti. 2009. március 11-én, Bécsben, kormányközi konferencián beszélték át ezt a képtelen álmot, hogy sikerült-e valamit megvalósítaniuk a drogok terén.

A megbeszélésre igyekvő ENSZ-képviselőket a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet, a Kendermag Egyesület aktivistáinak, valamint külföldi aktivisták performansza fogadta, amely felhívta a figyelmet a drogok elleni háború értelmetlenségére, embertelenségére, és hiábavalóságára. 

Odabent Evo Morales bolíviai elnök még ennél is továbbment, és kokalevelet rágcsált felszólalása közben, de mindezekről bővebben a szakblogokon, és emitt olvashatnak. Alább az Index-nek készített videót láthatják, amit Mao-val készítettünk.

Szólj hozzá!

2009.03.05. 10:51 bohus

Táborfalva

Néhány napja levelet kaptam, amelyben azt írták, hogy Magyarország izraeli bekebelezése tovább folytatódik, bla, bla, de mint minden összeesküvés-elméletben, ebben a levélben is voltak konkrétumok: Táborfalván 4600 fős izraeli hadsereg tartózkodik, családostul, akik egy szót sem tudnak magyarul. Ekkora létszámú betelepülő már komoly nyomot hagy egy településen, ezért miután megosztottam ezt az információt másokkal is, szerdán vonattal leutaztam a helyszínre, Táborfalvára.

Táborfalvára a Nyugati Pályaudvarról indulnak vonatok, és az alig 65 kilométeres távot valamivel kevesebb mint két óra alatt megteszik. Így értem fél egyre a helyszínre, ahol zavarba ejtően segítőkész emberekbe botlottam. A kisbolt eladója még fuvart is szerzett nekem a nem túl távoli, de a falutól 3 kilométerre fekvő "Bázisig". Viszont sem ő, sem az állomás munkatársai nem tudnak külföldiekről, én is csupán egy holland rendszámú autót láttam, amelyben egy roma család utazott.

Vidáman forgattam, a laktanya parancsonokával azonban engedély hiányában nem sikerült on the record beszélgetnem, de az őrnagy azt így is határozottan cáfolta, hogy izraeli, vagy bármilyen más nemzettségű katona tartózkodna Táborfalván, mint magyar.

Értettem, nekem ez hihetőnek tűnt, és forgattam tovább. A levélben jelzett radioaktív jellel ellátott járműveket kerestem, egyet sem láttam, és megerősített őrtornyok sem tűntek fel. Egyre mélyebbre nyomultam a pusztába, körülöttem fácán családok röppentek fel lépteim zajára. Kisvártatva azonban mögöttem feltűnt egy civil személygépkocsi, egy kék Ford Focus, amelyben két In-Kal-os biztonsági ember ült, és felszólítottak, hogy azonnal hagyjam abba a filmezést, és üljek be az autóba, mert az őrnagy beszélni akar velem.

Nem ellenkeztem, de nem ültem be az autóba, jeleztem, hogy visszasétálok. Az autó lépésben mögöttem haladt, majd mikor a laktanyakapuhoz értem, bekísértek, és az előbb még kedves őrnagy már kevésbé kedvesen kijelentette, hogy kihívják a rendőrséget, nemzetbiztonsági ügy lesz abból, hogy videóztam.

Az őrnagy kíváncsi volt azokra a felvételekre, amelyeket készítettem, mondtam, egy gémeskútat filmeztem - tényleg -, azt meg akarta nézni, én meg nem akartam rendőrségi és semmilyen ügyet, ezért megmutattam neki. Felhívta a figyelmemet, hogy ahol forgattam, az honvédségi terület, ezért - mondta tegeződve ismét - nemzetbiztonsági ügy, amit tettem. Hacsak, tette hozzá leereszkedően - nem törlöm ki.

Hiába mondtam, hogy én erről nem tudtam, semmilyen tiltó táblát sem láttam, ő erősködött, ezért ráhagytam. A videót kitöröltem, és letörten távoztam. Az úton visszafelé azonban feltűnt, hogy tényleg semmilyen tiltó tábla sincs, kivéve egy behajtani tilos táblát, amely viszont gyalogosokra nem vonatkozik. (A cenzúrázott - haha - videót később feltöltöm)

Ez a riport sajnos nem arról szól, hogy mi van Táborfalván, hanem arról, hogy egy tíz éve újságíróként dolgozó ember is, milyen amatőr hibákat követhet el a munkája során. Az alábbiakat:

  • - Egy laktanyát nem lehet váratlanul megtekinteni, oda előre mindig be kell jelentkezni.
  • - Az újságíró magányosan még inkább ki van szolgáltatva, mint ha legalább kétszemélyes stáb van jelen.
  • - A hadsereg nem viccel, de nem is mindig mond igazat.
  • - Ne hívd ki magad ellen a sorsot, ha egy félig elszívott joint lapul a zsebed mélyén.

Szólj hozzá!

2009.02.16. 13:44 bohus

Siófok

Címkék: veszprém gyilkosság siófok védelmi pénz

A veszprémi késeléses gyilkosság után előkerült egy felvétel, amelyben bűnözők grasszálnak a legnagyobb balaton-parti város sétáló utcáján. Huszti István fotóriporterrel mentünk a helyszínre.

A polgármester alig akart nyilatkozni, pedig nagyon érdekes dolgokat mondott. Miért nincs Siófokon elegendő rendőr? Mit jelent az, ha 150 férfi végigsétál egy üdülőhelyen?

Elkészült a rövid videó is, amit a helyszínen forgattam.

Szólj hozzá!

2009.02.16. 12:49 bohus

Mohács

Címkék: erőszak gyerekek pedofília mohács

 Mohácson előzetes letartóztatásba helyeztek egy rajztanárt, akit azzal vádolnak, hogy gondjaira bízott  gyerekeket molesztált. Az ügy nincs lezárva, a szülők kételkednek, mert a rajztanár közismert az egész város megbecsülését kivívta, de a gyanú azért ott bújkál.

Barakonyi Szabolcs fotóriporterrel, és az Index videótól Tamással utaztunk Mohácsra, ahol a szülők felháborodtak, a közpénzből működő és érintett intézmények pedig bezárkóztak.

Szólj hozzá! · 5 trackback

2009.02.16. 11:57 bohus

Miskolc

Címkék: bűnözés tüntetés roma cigány miskolc gyűlölet

 Miskolcon elpattant a húr. A környék egyébként is feszült és szegény lakosságát egyre jobban felháborítják a nap mint nap ellenük elkövetett bűncselekmények. Ilyenkor mindenki bűnbakokat keres, a helyi rendőrkapitány pedig megadta az embereknek, amire, akikre szükségük volt. Azt mondta, ezeket a bűncselekményeket cigányok követték el.

Az erre fogékonyak erre a mondatra vártak, az egyik oldalról menesztették a kapitányt, a másik oldalról pedig szolidaritási akciót szerveztek védelmében. A demonstráció azonban más lett: a mondatok értelmét kifordították, és egyesek saját politikai céljaikra felhasználták.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása